A COVID-19 gyakorlatilag az egész világ mindennapjait átrendezte. Nincs olyan szektor, cég vagy ember, akit ne érintene valamilyen formában. Szeretnénk ezért mi is partnereink megnyugtatásául egy helyzetjelentést adni az Arteriesnél beálló változásokról. A legfontosabb a címben olvasható: nem állunk meg, még csak nem is lassítunk.
Természetesen nálunk is az egészség, az alkalmazottak biztonsága a legfontosabb. Több, mint 10 évvel ezelőtt néhány fővel indult a vállalkozás. És habár ma már közel 50 munkatársunk és együttműködő kollégánk van, a családias légkör továbbra is megmaradt. Magától értetődik tehát, hogy az egymásra való odafigyelés házon belül ugyan úgy kiemelt szerepet kapott, mint partnereink felé. Ennek következménye néhány változás, ami bár a folyamatok menetét hol jobban, hol kevésbé érinti; az eredményességet, sikeres ügymenetet nem.
Kollégáink jelentős része home office-ban dolgozik. Ez az a szolgáltatási kör, ahol ez a váltás a leggördülékenyebben végbe tudott menni. A céges eszközparkot a munkatársak igényei szerint azonnal bővítettük annak érdekében, hogy az otthonról való munka során senki ne szenvedjen hiányt. Néhány csapattag még bejár egyik vagy másik irodánkba, de ők is a legteljesebb biztonságban dolgozhatnak: azon a területen, ahol eddig tucatnyi munkaállomás volt, most 2-3 ember kényelmesen tudja tartani a javasolt 2-3 méteres távolságot. Ráadásul minden iroda fel lett szerelve kézfertőtlenítővel, eldobható papír törlővel és hasonló elengedhetetlen felszerelésekkel.
A partnereinkkel való kapcsolattartás eddig is sokszor az online térben zajlott. Most az egyensúly még inkább eltolódott a felé, hogy mind a kick-off, demo és státusz meetingek, mind pedig a szerződések aláírása digitálisan zajlik. Ebben köszönjük ügyfeleink eddigi bizalmát és együttműködését.
Mindenkinek jó egészséget kívánunk! #maradjotthon #vigyázzunkegymásra
Az előadások során átfogó és hasznos gyakorlati példákat mutattunk be annak érdekében, hogy megmutassuk, hogyan lehet az AI megoldásokat alkalmazni az ügyfeleink iparágaiban.
2023 novemberében szervezünk egy exkluzív partnertalálkozót Budapesten, ahol kiválasztott üzleti partnereinkkel osztjuk meg a legújabb AI-trendeket és technológiai innovációkat, de nem bullshitelve, hanem iparágakra szabottan, és cégenként specifikus ajánlatokkal, használható módon.
Hétvégén az Arteries csapatának egy része úgy döntött, hogy jól esne egy kis irodán kívüli fizikai kihívás: a szlovákiai Tátrában, a Chopok csúcsát hódítottuk meg, együtt, vidáman, igazodva kinek kinek a fizikai erőnlétéhez.
Az Arteries Studio 10. születésnapját egy szuper 3 napos csapatépítővel ünnepeltük. Ritkán van lehetőségünk személyesen találkozni, hiszen…
Egy honlap megújítása mindig izgalmas feladat, különösen, ha a megszokottnál több igénynek kell megfelelnünk.
Ügyfelünknél…
Az Arteries csapatát az ország egyik legnagyobb taxis társasága, a CityTaxi kereste meg alkalmazásfejlesztéssel.
Izgalmas…
7624 Pécs, Zichy Gyula u. 1/c
1139 Budapest, Forgách u. 9/b
2162 Őrbottyán, Fő út 89
Cégképviselő: Németh Gábor
Copyright © 2003-2023
Arteries Studio Kft.
Cégjegyzékszám: 01-09-299564
Adószám: 23854855-2-41
Minden jog fenntartva!
Adatkezelési tájékoztató